A boldogság csupán egy a sokféle tudatállapot közül, mégis különleges, kivételezett helyzetet foglal el az ember életében.
Mindenki vágyakozik utána, keresi arra a kérdésre a választ, hogy lehet megtalálni a hozzá vezető utat, és ha megleltük, mit kellene tenni azért, hogy velünk maradjon, ne tűnjön el hullócsillagként.
Ki a szerelemtől, anyaságtól, vagyontól, hatalomtól reméli, hogy beteljesül a benne élő boldogság utáni vágy eszméje. Aztán amikor eléri őt a pillanat felfokozott intenzitása, megrémiszti az önelvesztés, vagy egyszerűen képtelen közel engedni magához, nem elég nyitott a befogadására.
Mintha ennek az érzésnek nem lenne jelene, csak múltja és jövője. Néha akkor jövünk rá, hogy egy-egy pillanatban mennyire boldogok voltunk, amikor az már az emlékeink tárházának alkotóelemévé vált. Majd reménykedve vágyakozunk és várakozunk, néha megpróbáljuk kierőszakolni a sorstól, elébe megyünk és csalódunk.
Pedig a boldogság mindig körülöttünk van, csak gyermeki, őszinte látásmóddal kell keresni, rácsodálkozni a világra. Vannak napok, amikor már reggel, miután a szempillánk felnyílik, szépnek látjuk az életünket, a világot, önmagunkat. Ezeken a napokon a tavaszi napsütés, a kintről behallatszó madárcsicsergés, egy jó zene is elvarázsol minket, és boldogok vagyunk -- mert ez az érzés nem megvásárolható.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése