2007. július 1., vasárnap

Mutasd a webed, s… megmondom...

Ma már nem nehéz rábeszélni egy céget, hogy csináltasson hatékony weblapot, ám ha ilyenkor azzal érvelünk, hogy ettől biztosan növekedni fog cége weblapja ismertsége, tízből kilencen sorolják az ellenpéldákat. Ellenpéldák valóban vannak. Csakhogy nem azt igazolják, hogy az internetes megjelenés nem hatékony marketingeszköz, hanem azt, hogy akik foglalkoztak vele, azok nem tudták összhangba hozni a webkészítés és a marketing tudományát.

Minimum három szempontnak meg kell felelnie a vállalkozásnak, hogy weboldala elérje a célját – állítja Kertész Barbara a Legyen webed vezető grafikusa. A szakember szerint a magyar vállalatok jellemzően beérik az első feltétel , és a másik kettőre már nem fordítanak figyelmet. De vajon miként növelhető egy weboldal látogatottsága?

Egy felmérés szerint az oldalakra látogatók 4%-ának a figyelmét hívta fel a webcímre nyomtatott hirdetés, 8% látta-hallotta televízióban, rádióban, 20 százaléka az interneten másutt elhelyezett bannerekből szerzett róla tudomást, 32 százalék ismerősétől hallotta, 36 százalékának pedig internetes tartalomkereső dobta ki a címet.

A tartalom a fontos
Ha tehát a cég azt szeretné, hogy minél többen találják meg a világhálón róla elhelyezett információkat, gondoskodnia kell róla, hogy minél több kulcsszó alapján és lehetőleg az első találatok között találják meg az anyagait. Ezután a látogatónak friss információt kell nyújtani. Nézzünk szét ebből a szempontból a magyar website-okon! Lehangoló lesz az eredmény, pedig – ismét csak egy felmérés szerint – a befolyásoló tényezők között a megkérdezettek 55 százaléka a frissességet tartja a legfontosabbnak. Az anyagok gyors letölthetőségét emelték ki 58 százalékban, a weboldal könnyű kezelhetőségét 65, a minőségi tartalmat pedig 75 százalék említette. Vagyis: „átütő erejű tartalom kell ahhoz, hogy megnyerjük a figyelemfelkeltő háborút, és új látogatókat vonzzunk a honlapunkra”


Összhangban a marketinggel
Mindezekből egyértelműen következik, hogy nem vonzó a webhely, ha közismert információt tesz közzé, ha brosúra jellegű, ha gyenge a desing-ja, ha a tartalmát nem frissítik, nincs karbantartva, ha lassú a letölthetőség, ha nem működő linkek vannak az oldalon (gyakori hiba, hogy felteszik a cégek a logót, és nem linknek szánják), ha nincs visszacsatolási lehetőség (ez még akkor is igaz, ha a látogató küldhet ugyan a céghez e-mailt, de arra nem kap választ). Talán a legfontosabb, egyben az egyik leggyakoribb hiba: ha a weboldalnak nincs kapcsolata az üzleti és marketingstratégiával, és így a látogató nem tudja azonosítani magával a céggel.

Betartandó szabályok
A szakember szerint a cégek, meglepő módon, igen gyakran mulasztják el mérni az internetes marketing eredményét, holott például a látogatók számlálása csak egy apró szoftverigazítást igényel, és ebből az egyetlen adatból is számos következtetés levonható.

Ahhoz, hogy a jövőben egyre kevesebb példát lehessen találni arra, hogy van ugyan a cégnek weboldala, az azonban még sincs pozitív hatással az értékesítésre, csupán egyetlen igazságot kell elfogadnunk: az internetes megjelenésnek – csakúgy, mint más szakterületeknek – megvannak a maga szabályai, amelyeket be kell tartani.

A weboldal sikerének titka
Játékok elhelyezése: 20%
Friss információ :55%
Gyors letölthetőség: 58%
Könnyű használat: 65%
Minőségi tartalom: 75%