Mert amikor valakit Szeretünk, akkor mindenünket megosztanánk vele, akármink is van. Legyen az egy apró élmény, vagy egy hatalmas öröm, legyen bármi. Adni akarunk neki valamit magunkból, és fel akarjuk fedezni a másikat. Megmutatni, hogy fontos nekünk - ha akarjuk. Lehet hangosan, csendben és lehet némán Szeretni.
Hangosan, hogy mindenki hallja: ki lehet kiabálni az egész világnak, hogy mi bizony szeretünk, hogy mi ilyet is tudunk és ezáltal mi mennyire értékesek vagyunk, hogy képesek vagyunk a szeretet érzésére. Mennyire önzetlenek vagyunk! De ez csak az ego szeretete, amely ezért a szeretetért elismerést és visszajelzést vár. S ekkor csak a szeretett lény válik süketté, mert aki szeret, oly hangosan kiabál, hogy bántja a fülünket. Egy idő után pedig már nem is halljuk meg, immunissá válunk a hang iránt és jelentéktelenné válik számunkra.
Lehet csendben Szeretni, kettesben, suttogva, hogy csak Ő hallja, csak Ő tudja, amit érzünk (s mások számára legfeljebb csak sejthető legyen), holott sohasem fogja tudni igazán felfogni az iránta érzett Szeretetünket, mert a Szeretet érzése csak a miénk. Elmondani lehet, megpróbálni átadni, de az nem ugyanaz. Egyáltalán nem.
És lehet némán Szeretni. Tettekkel. Sosem tudja, de minden porcikájával érzi. Egy fél szóból, egy másodperc töredékéig tartó pillantásból. Még ha sosem mondtad ki akkor is. S, ha egyszer mégis kimondod, akkor csak erősíted.
Mondhatjuk: Szeretlek. (A Szeretet milyensége nem érdekes. Legyen az baráti, vagy szerelmi, nem számít). És lehet adni (nem érdekből, nem viszonzásért, nem elismerésért, hanem egyszerűen az adás öröméért), érinteni, ölelni. Mert az ölelés nem csak a szerelmeseké. Ölelni nem csak szerelemből lehet. Megölelni valakit és megölelve lenni nagyon jó érzés. Egészen más, mint egyszerűen "csak" azt mondani: "Szeretlek és nagyon fontos vagy nekem." Persze a másik fél ilyenkor is elraktározza a pillanatot, amikor mi kimondtuk érzéseinket és mosolyogva fog visszagondolni rá... Ha hasonlóan érez, mint mi. Különben kellemetlenül érzi majd magát. Lehet ez egy nem viszonzott szeretet is, de az ritka. Lehet tettetett (egoista, érdekektől vezérelt és elvárásokkal teli valami, amit ő szeretetnek hív). Szerethet valaki minket hangosan, s mi közben ezt észre sem vesszük, mert számunkra ez a szeretet már egészen jelentéktelenné vált, immunisak lettünk a hang iránt, amely folyton kiabál. Ebben a szeretben nem mi vagyunk a fontosak. Csak a másik.
Az "ideális" Szeretet némán vagy csendben jelez, és némán érez. Nem kérkedik az érzéssel. Elveszik benne. Elveszik a másikban, a Szeretett lényben, s nem az számít, hogy megmutassa a világnak, hanem, hogy megmutassa Neki, és átélje azt. Amikor némán ölelsz valakit, nem arra figyelsz, amit mond. Amikor némán ölelsz valakit, egész testedet, egész lelkedet átadod az ölelésnek. Érzed a másik testének melegét, felgyorsult szívdobogását, hallod a lélegzését, miközben karjaival köréd fonja a Szeretetet, amit szavakkal kifejezni nem lehet, csak megmutatni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése